Hirdetés

Hajléktalanügy: a főpolgármester elkötelezett a humánus megoldás mellett

Továbbra sem lehet az aluljárókban élni, de amíg a szociális munkások látnak esélyt az utcán élő ember gondjainak megoldására, addig nem kezdeményeznek rendészeti fellépést – derült ki Tarlós István főpolgármester leveléből, amelyet a közterület-felügyelet által a téli felkészülés jegyében szervezett szakmai fórumon olvastak fel. A felügyelet augusztus óta megállapodás alapján működik együtt a Menhely Alapítvánnyal.

A társadalmi többség felelőssége megkerülhetetlen a hajléktalan emberek téli túlélésének biztosításában. Továbbra sem lesz lehetséges az aluljárókban élni, aludni. Amíg viszont a szociális munkások látnak esélyt az utcán élő egyes ember gondjainak megoldására, addig nem kezdeményezünk rendészeti fellépést – derül ki Tarlós István főpolgármester leveléből, amelyet a Fővárosi Közterület-felügyelet által rendezett, a téli felkészülés alkalmából tartott szakmai napon olvastak fel a résztvevőknek.

A rendezvényen a szociális szakma – BMSZKI, Menhely Alapítvány, Magyar Máltai Szeretet Szolgálat -  képviselőin kívül, előadást  tartott többek között az Országos Mentőszolgálat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az FKF ZRT., a Főkert és a Fővárosi Közterület-felügyelet - mint a rendezvény házigazdája - egy-egy vezető munkatársa.

Pető György, a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetője

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a hajléktalanság kérdése évről évre növekvő problémát jelent a fővárosnak. A közterületen életvitelszerűen tartózkodó személyek emberekhez méltatlan körülmények között élnek, a budapestiek és a városba látogatók életét is megkeserítik. Tarlós István hozzátette, a tavaly indított Társadalmi Megbékélés Program lehetőséget adott a helyzet javítására, de „korántsem mondhatjuk, hogy a probléma megoldódott”.

A rendőrségi – hajléktalantelepekkel kapcsolatos – felmérések szerint a főváros 350 pontján mintegy 1500-2000 köbméter szemét halmozódott fel, ennek felszámolását – három ütemben – november elejétől kezdik meg. Tarlós István kitért arra, hogy a belügyminiszterrel együtt azon dolgoznak: ezen a télen már ne lehessen férőhelyhiányra vagy a szociális szállókon uralkodható elfogadhatatlan viszonyokra hivatkozni. „Ahogy a múlt télen, most is elkötelezett vagyok a probléma humánus megoldásában. Rendészeti eszközökhöz csak akkor nyúlunk, ha a szociális munkások lehetőségeiket kimerítették” – derül ki a levélből.

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ szakmai igazgatóhelyettese

A főpolgármester megköszönte a szakmai fórum résztvevőinek „az eddigi, valóban életmentő munkájukat”, és arra kérte őket, a közeledő télen is legyenek a rászorulók és a budapestiek segítségére.

A Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai napi szolgálatuk során a közterületek ellenőrzésekor figyelmeztetik a környezetet esetlegesen zavaró hajléktalant arra, hogy szabálysértést követ el, ha lakásként használja a közterületet. A felügyelő a helyszínen háromtól húszezer forintig szabhat ki bírságot, súlyosabb esetben feljelentéssel élhet, ekkor a büntetés összege akár ötvenezer forint is lehet.

A tavaly indult Társadalmi Megbékélés Program célja az aluljárók élhetőbbé és biztonságosabbá tétele, azzal a feltétellel, hogy az ott életvitelszerűen élő hajléktalanok életben maradási esélyei ne csökkenjenek. A program lényege az aluljárók színvonalának emelése, és nem az otthontalanok kitiltása volt. A közterület-felügyelet becslései szerint több százra tehető azok száma, akik nem hajlandók igénybe venni a szállásokat.

A Fővárosi Közterület-felügyelet együttműködést folytat a Menhely Alapítvánnyal, hogy a közterületen életvitelszerűen lakó hajléktalanokat ne vonják azonnal eljárás alá, hanem előbb keressenek megoldást a számukra. A még augusztusban kötött megállapodás alapján minden olyan esetben, amikor a felügyelet munkatársa a szociális ellátórendszer segítségét igényli az adott helyzet megoldásához, a folyamatosan, 24 órában működő regionális diszpécserszolgálattal veszi fel a kapcsolatot.

A Társadalmi Megbékélés Programba bevont utcai szociális munkások látják el az aluljárókban fedelet találó hajléktalanokat, emellett az utcai segítő szolgálatok folyamatosan szálláshelyeket kínálnak, és az utcai életmódról lemondani nem szándékozóknak az úgynevezett túlélési vagy toleranciapontokon történő elhelyezéshez nyújtanak segítséget.

(budapest.hu)

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

94_ludwig_museum_budapest_hungary_500.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 322 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók