Hatalmas közlekedési káosszal kezdődött Budapesten az új tanév, Karácsony Gergelyék teljesen elhibázott döntései miatt. Dugók voltak a nagyobb csomópontokon, így például az Üllői úton, a Váci úton és a Nagykörúton. Ennek legfőbb okai a teljesen értelmetlen és kihasználatlan biciklisávok, amelyek annak ellenére zöld karókkal lettek elkülönítve, hogy a biciklisek nem igazán használják. Budán ugyanakkor a Lánchídnak az autóforgalom előli lezárása okoz gondot. A legfőbb közlekedési útvonalak már szerdán összeomlottak. A totális káosz közepette Karácsony Gergelyék még a tömegközlekedéshez szükséges vonaljegy árát is megemelték.

 

Budapesten óriási káosszal és dugókkal indult a szeptember elseje. Az egyik legjobb példa erre mostanában az Üllői úton a korábbi buszsáv helyén kialakított, zöld karókkal elválasztott biciklisáv, ahová még a mentőautók sem állhatnak be. Az azonban még bosszantóbb, hogy ezt a biciklisávot gyakorlatilag senki sem használja, ahogyan a nagykörútit sem, ellenben hatalmas dugókat okoz a megmaradt két sávon minden nap.

Karácsony Gergely főpolgármester (MTI/Kovács Tamás)

A 96 millió forintból létrehozott, úgynevezett védett kerékpársávokat az Üllői úton és a Váci úton teljesen abszurd módon mindkét oldalon 3,5 méter szélességben hagyták, ami egy egyirányú biciklisávnak túl széles, viszont a mentők biztonságos és gyors haladásához, illetve adott esetben a parkoláshoz már túl szűk. Azonban a mentősök mellett szeptembertől már az autósok sem tudnak közlekedni, mert a hatalmas forgalmat a megmaradt két sáv egyszerűen nem bírja el.

 

A káoszt csak növeli a városban, hogy hiába rajzolta át csúcsidőben a 100E útvonalát ad hoc megoldásként a BKK azért, hogy elkerülje az Üllői úti káoszt: a Vitézy Dávid által jegyzett példa alapján a járat 30–35 perc helyett 50 perc alatt jutott el a repülőtérről a Deák Ferenc térre.


De a budai oldalon sem jobb a helyzet, a Lánchídon ugyanis nem haladhatnak át az autók. Ezt a döntést arra hivatkozva hozta meg Karácsony Gergely baloldali főpolgármester, hogy a fővárosiak egy apró töredéke támogatta ezt a tervét. Bár Karácsony Gergely a 2019-es önkormányzati választási kampányban azt állította, hogy a közösségi közlekedést és az alternatív közlekedési módokat részesítené előnyben az autókkal szemben, arra senki sem számított, ami megválasztása utána következett. Átfogó koncepció nélkül, rajtaütésszerűen létrehozott kerékpárutak, önkényes lezárások, forgalmi káosz, fullasztó dugók nap mint nap.


A nagykörúti kerékpársávot Karácsonyék 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hullámának idején kezdték el kialakítani. A forgalmi rend megváltozást eredményező útjeleket általában éjszaka festették fel, reggelre megbénítva az egész várost. A Magyar Autóklub elnöke arra figyelmeztetett, hogy 2020 szeptemberétől, az iskolakezdés idejétől forgalmi káosz lesz a belvárosban, s lám, ez be is következett.

De az sem örülhet, aki ezek után a tömegközlekedést választaná, ugyanis annak ellenére, hogy a főpolgármester választási programjában központi helye volt a tömegközlekedési szolgáltatások javításának – hiszen ez kulcskérdés a forgalomcsökkentés eléréséhez – a jegyek és bérletek árának beígért csökkentése azóta sem került napirendre. Az emelés annál inkább.

A vonaljegy szeptember elsejétől 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy ára 600 forint lesz, a tízes gyűjtőért négyezer forintot kérnek – olvasható az Origo hasábjain.

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.