Hiánypótló, egészséges gyorsétterem nyílt ősszel a budapesti Árkádban. A Yolo Bistro által kínált ételek közül a legtöbb diétába illeszthető, mégis finom, ráadásul olyan adagokat kínálnak, amitől biztosan jól laknak a vendégek.

Kiss Gábor, a vendéglátóhely séfje arról beszélt, látványkonyhában készítik el az ételeket, így mindenki a saját szemével is megbizonyosodhat róla, hogy friss alapanyagokkal dolgoznak.

Új színfolttal gazdagodott a fővárosi Árkád bevásárlóközpont: szeptember 12-én nyílt meg az új Food Loft, ahol több új étterem is elkezdte működését. A most létrehozott gasztro-tér egyik szenzációja a Yolo Bistro, ahol látványkonyhával és egészséges ételekkel várnak mindenkit, aki a szokványostól eltérő, mégis íncsiklandozó ebédet szeretne elfogyasztani vásárlás előtt, után vagy közben.

A Magyarországon egyedülálló vendéglátóhely egy nyakkendős gyorsétterem, ahol elérhető áron étkezhet bárki úgy, hogy a kiszolgálásra nem kell órákat várni. Kiss Gábor séf elmondta, mindent a vendégek szeme láttára készítenek friss alapanyagokból, de maximum 15 percen belül már fogyasztható is a megrendelt finomság.

„Olyan éttermet szerettünk volna nyitni, amihez hasonló sincs hazánkban. Az étlapunkon egyáltalán nem szerepelnek zsíros húsok, nem használunk hozzáadott cukrot vagy ízfokozókat, viszont teljes kiőrlésű vagy szénhidrát csökkentett alapanyagokat annál inkább. Ügyeltünk arra is, hogy férfiak és nők is megtalálják a számukra legmegfelelőbb ételeket. A nálunk fogyasztható fogások kivétel nélkül jól illeszkednek egy diétába, a visszajelzések alapján mégis ízletesek. Ráadásul garantáltan jól lakik minden hozzánk betérő vendég, mert normális adagot szolgálunk fel, a mennyiséget illetően nem fine dining étteremként működünk. Azt szeretnénk, ha a vendégeink jól éreznék magukat étkezés alatt és után is” – magyarázta a szakember.

Az étlapon többek közt megtalálhatók a legkülönbözőbb tortillák, quesadillák és grillételek, az étterem specialitásai közé sorolható többek közt a pikáns vadas zabgombóccal, a tonkatsu csirkemell pikáns krémmel és a Yolo jércepaprikás teljes kiőrlésű nudlival.

Kiss Gábor Hozzátette azt is, a zöldségektől kezdve a húsokon át a fűszerekig mindent frissen használnak fel főzéshez, tehát más egészséges vonalon elindult éttermekhez képest ők a minőségre óriási hangsúlyt fektetnek.

„Nagyon odafigyelünk rá, hogy minden frissen kerüljön az asztalra, és ezt a mentalitást a szívügyünknek tekintjük. Hiánypótlónak tekintjük az éttermünket Budapesten és országos szinten is, mert eddig nem volt lehetősége az embereknek egy olyan egészséges helyre beülnie ebédelni vagy épp vacsorázni, ahol a kiszolgálás is gyors, de közben prémium anyagokból is készülnek a fogások” – tette hozzá a séf.

Elárulta azt is, hogy az általuk használt csomagolódobozok, tányérok és az evőeszközök is környezetbarát anyagokból készülnek, mivel nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre.

A Yolo Bistro egyes kerületekbe már elindította a házhozszállítást is a Netpincéren keresztül, de terveik szerint hamarosan két újabb éttermet is nyitnak majd Budapesten, hogy minél többen megkóstolhassák az ételeiket. Ha pedig valaki egész hétre, előre szeretne egészséges ételeket rendelni annak a www.yolofood.hu oldalon elérhető tematikus, azonos filozófia mellett készülő menüiket ajánlják.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.