Amikor egy zenész könyvet ír, akkor mindenre fel kell készülni, akár még arra is, hogy egy szép nap becsenget a Terrorelhárítási Központ (TEK) és számonkéri, hogy mit csinál. Megjelent Vik Flames A Mocsár Trilógia című könyve, ami bár nem a zenéről szól, de egy olyan világot mutat be, aminek nagyon is sok köze van a muzsikához. És még veszélyes is.

Füle Viktor, művésznevén Vik Flames alapvetően zenésznek tartja magát és nem írónak. Imádja az 50-es évek rock and roll-ját, a rockabilly-t, de egy ideje country zenét játszik.
„Zeneszerző, dalszövegíró, zenekarvezető vagyok, a zene az, ami meghatározza az életemet, az érdeklődési körömet. Annyira elmerültem már ebben a világban, hogy úgy gondoltam, miért ne írhatnék erről egy könyvet. A Mocsár Trilóga az USA déli államaiban játszódik, ott, ahol ezek a számomra kedves zenék is születnek. A könyvvel azoknak az életét akartam kicsit megmutatni, akik ebben a zenei közegben léteznek, viszont mindezt egy kalandregény formájába öntöttem” – mesélte Füle Viktor.

Troy azon kapja magát, hogy a túlélésért küzd

A történet szerint Troy, a huszonhét éves seattle-i fiú eddigi életét a kanapén ülve töltötte, videojátékok és pizzásdobozok társaságában. Egy napon furcsa küldeményt kap, majd Las Vegas-ba utazik magyar származású barátnőjével, ahol a show részeként a fiút felhívják a színpadra, hogy lépjen be a kellékdobozba. Mikor magához tér, azonban egy teljesen idegen helyen találja magát, egyedül, ezer mérföldekre onnan, ahol addig volt. De mi történt? Troy azon kapja magát, hogy a túlélésért küzd, miközben egy egész világot érintő katasztrófa kialakulásának középpontjába kerül...

„A barátaim szerint a főhős egy kicsit én vagyok, és valóban van hasonlóság. Ez a kissé életképtelen srác, akit addig csak a semmittevés érdekelt, belecsöppen egy olyan szituációba, ahol nagyon gyorsan fel kell nőnie. Túlélő szakemberré kell válnia, ez adja a történet alapját” – árulta el a szerző.

Olvasás közben egy filmben érezzük magunkat

A Mocsár Trilógia három regényt tartalmaz, de a három rész együtt tesz ki egy könyvet. Vik Flames elárulta, hogy bár a regényt három hónap alatt megírta, a kutatómunka sokkal több időt vett igénybe.

„Olyan alapos háttérmunkát akartam végezni, hogy ha megemlítek egy kávézót a könyvben, és arra valaki rákeres az interneten, akkor az valóban abban a városban, abban az utcában legyen. De attól is féltem egy kicsit, hogy a kutatásom során egyszer csak becsenget a TEK, mert annyit olvastam az atombombáról, annak felépítéséről, hatósugaráról, hogy már féltem, gyanús leszek” – mesélte nevetve Viktor, akinek a fejében már most ott van a folytatás.

„Bár lezártam a történetet, de rengeteg ötlet van még a fejemben. Ezt a regényt nagyon pörgősre terveztem. Kicsit olyan, miközben olvassa az ember, mintha egy sorozatot nézne a tévében. Hosszú tájleírások helyett inkább nagy csavarok vannak benne, ráadásul nem is egy. Ez egy klasszikus kalandregény lett, mindenkinek kellemes szórakozást nyújthat. Nem a jövőről szól, hanem egy teljesen elképzelhető világképet ad.”

Igazi rejtvény a könyvben

A szerző azt is elárulta, hogy egy játékot is elrejtett a műben. „Az egyik szereplő elrejtett valamit, valahova, és én tényleg eldugtam ezt a tárgyat itt, Magyarországon. Ezzel egy kis kincskeresésre invitálom az olvasót, főleg azokat, akik szeretik a kódfejtős játékokat. A Facebook-oldalamon (https://www.facebook.com/vikflamesofficial) hirdetem majd meg, és aki megtalálja az elrejtett kincset annak nyeremény lesz a jutalma.”   

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.