Az orosz Jana Kudrjavceva karikagyakorlatát mutatja be a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa versenyének selejtezőjében a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. augusztus 7-én. Fotó: Ulrich Fassbender
Az orosz Jana Kudrjavceva karikagyakorlatát mutatja be a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa versenyének selejtezőjében a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. augusztus 7-én. Fotó: Ulrich Fassbender

A világbajnok orosz Jana Kudrjavceva nyerte az összetett versenyt a IV. magyar ritmikus gimnasztika világkupa-viadalon. Vass Dóra a 27. helyen zárt. 

A világbajnok örült, hogy Magyarországon versenyezhetett

A Világkupa legeredményesebb versenyzője kétségkívül a világbajnok orosz Jana Kudrjavceva volt, aki az egyéni összetett mellett a karika és a labda fináléját is megnyerte, buzogánnyal pedig a negyedik helyen végzett. Az MTK Gála ideje alatt megtisztelte jelenlétével a sajtót a világbajnok, aki életében először járt Magyarországon, és megköszönte a magyar közönség szeretetét.

Jana Kudrjavceva: Jól éreztem magam Budapesten, ahol még soha nem jártam. Nagyon jól esett a magyar közönség szeretete. A gyakorlataim jól sikerültek, igaz buzogánnyal rontottam, de ez amiatt volt, mert hosszú idő telt el két versenyszám között. A híressé vált labdaelemem azért maradt ki a programból, mert fejleszteni szeretnék rajta. Azok közé a versenyzők közé tartozom, aki jobban szeretik a versenyhelyzetet, mint az unalmas edzéseket. A verseny doppingol, jó hatással van a teljesítményemre. Margarita Mamunnal jó barátok vagyunk, annak ellenére, hogy a sportban a legfőbb riválisom. Ezt ki kell zárni, rendszeresen kommunikálunk, és teljesen külön kezeljük a civil életünket.
Édesapám egykori olimpiai bajnok úszóként profi tanácsokkal lát el a versenyek előtt, és minden megmérettetés előtt mond egy jó szót. De nem csak ő számít, a példaképeim is erőt adnak. Minden idők legeredményesebb orosz rg-s versenyzője Jevgenyija Kanajeva, ő a nagy példaképem, de az ukrán Natalia Godunko-ra is felnézek. 2017-ben jó emlékekkel térek vissza Magyarországra, a Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságra.    
Az egyéni versenyzők ezúttal buzogánnyal és szalaggal szerepeltek. Előbbivel Vass a 17., utóbbival a 24. lett.

Vass Dóra karikával kilencedik

Vass Dóra a 9. helyen végzett a FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupán a karika fináléjában a budapesti Syma csarnokban. Vasárnap egyéniben a karika, a labda, a buzogány és a szalag döntőire került sor, míg a legjobb együttes kéziszer-csapatok 5 szalaggal és 3 pár buzogány-2 karikával versenyeztek.

Vass Dóra karikagyakorlatát mutatja be a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa versenyének selejtezőjében a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. augusztus 7-én. Fotó: Ulrich Fassbender

Vass Dóra karikagyakorlatát mutatja be a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa versenyének selejtezőjében a budapesti Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban 2015. augusztus 7-én. Fotó: Ulrich Fassbender

A Világkupa egyéni összetett győztese az orosz Jana Kudrjavceva két szerrel, labdával és karikával is az első helyen végzett. Szalaggal az ukrán Anna Rizatdinova, buzogánnyal az orosz Margarita Mamun állhatott a dobogó tetejére. Az együttes kéziszer-csapatok versenyében 5 szalaggal Oroszország lett az első, 3 pár buzogány-2 karikával pedig Olaszország csapata diadalmaskodott.

A több mint 30 szoros magyar bajnok Vass Dóra, a házigazda jogán választhatott egy finálés szert, ez pedig a karika volt. Vass hibátlan gyakorlatot produkált a döntőben, és felszabadultan versenyezve a magyar közönség nagy örömére gyönyörű gyakorlatot adott elő. A háromszoros világbajnoki döntőstől megtudhattuk, hogy azért választotta a karikát, mert szeretett volna egy hibátlan gyakorlattal búcsúzni a magyar Világkupától, mivel ezen a szeren hibázott a selejtezőben.

Vass Dóra: A fináléban nagyon jól sikerült a karika gyakorlatom. Én már a kezdeti bemutató után kijöttem, de volt még három percem a szólításig, így az első drukk is kiment belőlem. Pont szükségem volt erre az időre. Tét nélkül versenyezhettem, azért is választottuk edzőmmel a karikát, mert a selejtezőben ebben volt a legnagyobb baki.
Szerettünk volna a magyar közönségnek ezt hibátlanul bemutatni, és hogy a bíróknak is pozitív emlékkép maradjon meg erről a szerről, főleg az olimpiai kvalifikációs vb előtt. Szerencsére most mindent összejött.
Végül is az egész versenyt jó szájízzel zárom. Ha a részletekbe megyünk, a csütörtöki pódium edzésem nem sikerült túl jól, a pénteki karika gyakorlatban a rizikós elemet megcsináltam, és utána az átvételnél ejtettem. Ezen a 10 másodpercen kívül jó volt a gyakorlat. Nem is értem mi történt, mert a melegítéskor képtelen voltam hibázni.  
A labdánál már nem volt bátorságom, görcs volt bennem. Tudtam, hogy itt nem hibázhatok, vissza is fogtam magam. Szombaton a buzogány nagyon jól sikerült, az edzőm is elégedett volt vele. Idén ez volt a legjobb szerem.
A szalag kicsit maszatosra sikerült, de nem volt komolyabb rontásom. Örülök, hogy budapesti közönség előtt versenyezhettem, és hogy a televízió és a média is ilyen nagy érdeklődést mutatott versenyünk iránt, mostantól a stuttgarti szeptemberi olimpiai kvalifikációra összpontosítok.     Vasárnap 11.30-től a szerenkénti döntőket rendezik.

Egyéni összetett, végeredmény:

1. Jana Kudrjavceva (orosz) 75.300 pont

2. Margarita Mamun (orosz) 75.050

3. Melitina Sztaniuta (fehérorosz) 73.150

...27. Vass Dóra 63.650

 

 

Ulrich Fassbender fotói a kupáról:

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.