A kép illusztráció
A kép illusztráció. Fotó: ironman.com

Négynapos sportfesztivállá bővült a jövő hét végén másodszor sorra kerülő Ironman 70.3 triatlonverseny.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján kiderült, jövő hét csütörtökön "a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szárnyai alá" vett 5próba Rióba rendezvénnyel a Kopaszi-gáton veszi kezdetét a sorozat, pénteken az olimpiai távú nyílt országos bajnokság kerül megrendezésre, szombaton lesz a főverseny, míg vasárnap szabadidős sporteseményeket rendeznek.

Kropkó Péter főszervező elmondta, óriási érdeklődés várható, ugyanis összesen 50 országból 8000 versenyzőt várnak, plusz a kísérőiket, és mintegy 58 ezer nézővel számolnak.

"Hamar híre ment az első, tavalyi verseny sikerének, így idén 30-40 százalékkal több profi érkezik. A jelentkezők között van például a 80-as és 90-es évek sztárja, Paula-Newby-Faser nyolcszoros Ironman-világbajnok is" - mondta Kropkó, aki sportolóként 51 Ironman-viadalon indult. Hozzátette, a pályát úgy alakították ki, hogy a résztvevők megismerhessék Budapest látványosságait.

Az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és félmaratoni futásból álló főversenyen a jövő évi világbajnokságra lehet indulási jogot szerezni.

Bátorfi Béla, a magyar szövetség elnöke arról számolt be, hogy a sportág sokat köszönhet a tavaly életre hívott rendezvénynek, mivel új lendületet kapott a hazai triatlonsport. Kiemelte, hogy az 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló ob nyílt lesz, s azon a sérült Vanek Ákos kivételével a teljes hazai élmezőny rajthoz áll.

Siklós Erik, a MOB kommunikációs és marketing igazgatója az 5próba Rióba programot ismertette, melynek tíz kiemelt állomásából ez lesz az első. Ezúttal az úszást, evezést és futást próbálhatják ki az érdeklődők. A sorozaton 100 pontot kell összegyűjteni ahhoz, hogy részt vegyen valaki a fődíj sorsolásán. A legértékesebb díj kétszemélyes utazás a 2016-os riói olimpiára, de meg lehet nyerni a magyar csapat formaruháját, illetve háromnapos pihenést a tatai edzőtáborba, ahol a szerencsés nyertes megtekintheti a legjobb hazai sportolók felkészülését.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.