Horn Gyulára emlékeztek ma a XIII. kerületben. Az egykori miniszterelnök – a kerület díszpolgára – 90 évvel ezelőtt született ezen a napon.

Előbb az emléktáblájánál a hajdani lakóhelyén, az Újpesti rakparton, majd a Gyermek téri szobránál helyezték el az emlékezés koszorúit – többek között Dr. Tóth József polgármester, Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület országgyűlési képviselője, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a Horn-kormány egykori tagjai, az MSZP vezetői, illetve Horn Gyula fia, ifj. Horn Gyula és unokája, Horn András, valamint több száz civil polgár. A Gyermek téri Horn Gyula-szobor közelében pedig ünnepélyesen átadták a Horn Gyula sétányt. Tóth József beszédében kiemelte: „Horn Gyula büszke baloldali volt. Élete során mindig a társadalmi egyenlőségért, egy szabad, igazságos Magyarország megteremtéséért dolgozott.”

 

Később így idézte fel kötődését a XIII. kerülethez: „Az embert mindig különleges érzések kötik a szülőföldjéhez, márpedig nekem Angyalföld a szülőföldem. Amit itt gyerekként és munkásként megéltem, arra joggal elmondhatom, hogy egész pályafutásomat végig kísérte.”

Dr. Tóth József polgármester a Gyermek téri megemlékezésen – az egykori miniszterelnök szobránál, a róla elnevezett sétány átadásakor – felidézte Horn Gyula életútját, politikai pályáját. „Horn Gyula élete jelentős részét töltötte itt, a XIII. kerületben. Hétgyermekes munkáscsalád szegényes körülményei közül indulva küzdötte fel magát a miniszterelnökségig, és Európa szerte az egyik legismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő magyar politikussá vált”, fogalmazott a polgármester.

A közgazdász végzettségű politikus a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere volt, 1994 és 1998 között a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Elvitathatatlan érdemei voltak Németország és Európa újraegyesítésében. 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel közösen vágták át a két ország között lévő műszaki határzárat, a Vasfüggönyt. Horn Gyula jelentette be, hogy 1989. szeptember 11-től a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német Demokratikus Köztársaság azon állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. A keletnémet állampolgárok előtti határ megnyitásával kiütötte az első követ a berlini falból. A Vasfüggöny megnyitása és a szögesdrót átvágása egy rendkívül bátor politikai tett és világtörténelmi pillanat volt.

Külügyminiszterként Horn Gyula készítette elő és 1990-ben ő írta alá a magyar-szovjet csapatkivonási megállapodást. A rendszerváltás politikusai közül – beleértve a polgári ellenzék képviselőit is – elsőként Horn Gyula vetette fel Magyarország lehetséges NATO tagságát és az Európai Unióhoz való csatlakozását. Hitt abban, hogy olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. „Számunkra Európa egy kulcsszó, és az egyetlen lehetőség, hogy nemzetünket is felemeljük”, fogalmazott annak idején Horn Gyula, aki büszke európai volt.

Részt vett a rendszerváltáskori MSZP megalapításában. 1994-ben a választásokon nagy többséggel győztes MSZP vezetőjeként az Országgyűlés miniszterelnökké választotta. Kormányfői tisztségét 1998. július 6-ig töltötte be. „Horn Gyulának az igazi legitimációt 1994 adta: őszinte kampány után lett miniszterelnök. 1994-ben nehéz helyzetben vette át az országot, hogy aztán egy jobban teljesítőt hagyjon hátra utódjának”, mondta Tóth József.

Külföldi politikustársai közül mindig sokan méltatták Horn Gyulát, és ez a négy jelző rendszeresen szerepelt a róla alkotott véleményekben: „modernizáló, béketeremtő, szocialista, európai.” Heinz Fischer, Ausztria Köztársasági Elnöke (2004-2016) tíz évvel ezelőtt így idézte fel európai együttműködését Horn Gyulával: „Emlékezetes volt együtt dolgozni vele az európai demokrácia és szolidaritás intézményeinek kiépítésekor is, amikor Magyarország és a hozzá hasonló országok demokratizálódásának folyamata megindult.”

Horn Gyulát 2004-ben választotta díszpolgárai közé a XIII. Kerületi Önkormányzat.

81 éves korában, 2013. június 19-én hunyt el, hosszú betegség után. Még ugyanebben az évben a XIII. Kerületi Önkormányzat domborműves emléktáblát helyezett el egykori lakóhelyén, az Újpesti rakpart 11. számú ház homlokzatán, 2014-ben egész alakos szobrot állított Horn Gyula emlékére a Gyermek téren. Az egykori magyar miniszterelnök 2015-ben Brüsszelben is szobrot kapott; a Vasfüggöny lebontása az európai integráció fontos szimbólumává vált.

A XIII. Kerületi Önkormányzat kezdeményezte – és a Fővárosi Közgyűlés döntött –, hogy Horn Gyula nevét ezentúl sétány is viselhesse az angyalföldi Gyermek téren felállított szobra közelében. „Megtisztelő, hogy büszke baloldaliként én adhatom át a Horn Gyuláról elnevezett sétányt. Megtisztelő, hogy Horn Gyula 90. születésnapján munkásságához méltóan emlékezünk újkori történelmünk egyik legmeghatározóbb alakjára”, zárta beszédét Tóth József polgármester.

Ezután a megemlékezésen résztvevők helyezték el koszorúikat Horn Gyula szobránál.

 

(www.budapest13.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.